Vadászati kiállítás a Füzéri várban

2020. 12. 01.
November 27-én készült el az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezete által és az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás támogatásával megvalósított „Vadászati értékek bemutatása a világkiállítás jegyében” című vadászati kiállítás.

A megyei vadászkamara egy vadászati kiállítás megvalósítása céljából együttműködési megállapodást kötött Füzér Vára üzemeltetőjével, Füzér település önkormányzatával. A partner kiválasztása során fontos szempontnak tartották, hogy egy idegenforgalmilag már ismert, jelenleg is jelentős látogatottsággal bíró vadászathoz közel álló helyszínt találjanak.

Füzér település a megye és egyben Magyarország legészakibb pontján, a Zempléni-hegység szélén terül el. A település közvetlen közelében emelkedő vulkanikus eredetű hegyen áll Füzér Vára, a község legvonzóbb látványossága, melynek eddig ismert története megközelítőleg a tatárjárásig nyúlik vissza. Az évszázadokon át omladozó épületegyüttes 2015-ben megújult, így ma Magyarország egyik legjobb állapotú középkori váraként tekinthető meg.

A vadászkamara és Füzér település között létrejött megállapodás alapján a község központjában található látogatóközpontban és a vár egyes részeiben nyitotta meg kapuit a vadászati kiállítás, mely az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás záródátumáig biztosít teret a nagyközönség számára történő folyamatos bemutatáshoz.

A vár a koronavírus-járvány miatt hatályban lévő korlátozások idején nem látogatható, azonban azok feloldása után a kiállítás szeretettel várja a látogatókat, ahol a felnőttek és gyerekek egyaránt találnak maguknak érdekességeket, látnivalókat.

Forrás: OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezete/Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.