Országos madárodú kihelyezési program indul

2020. 10. 13.
Az „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás madárodú kihelyezési akcióprogramjának indításaként 3500 odút és 350 etetőt helyeznek ki országszerte - mondta a kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos Nagymaroson.

Kovács Zoltán a nagymarosi Kittenberger házban elmondta: az akcióprogramot az állami erdőgazdaságok, a vadászkamara, illetve a nemzeti parkok részvételével valósítják meg országosan.

A programmal a természet apróbb részleteire igyekeznek felhívni a figyelmet, így az apró madarakra is, amelyeknek egyre kevesebb természetes menedék áll a rendelkezésükre - mondta.

Hozzátette, hogy szeretnének eljutni a helyi közösségekhez és a fiatalok bevonásával szeretnék megtalálni az oduk és etetők megfelelő helyét.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a jövő évi kiállítás szervezői komoly erőforrásokat és figyelmet fordítanak arra, hogy a programig vezető útnak legyenek olyan elemei, amelyek a jövő generációjának szólnak és segítik a szemléletformálást.

Hozzátette, hogy az olyan programok, mint a mostani, igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a minket körülvevő természet mekkora érték, mennyire megőrzendő, és milyen sokat lehet tenni ezért helyi szinten is.

Forrás: MTI/Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.