Madárodúkat helyeztek ki Pécsen és Szaporcán

2020. 11. 17.
Az „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítást szervező iroda támogatásával megvalósuló programban hatvan madárodút helyezett ki a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

Pécsen, a Pintér-kerti arborétum területén a természetvédelmi őrök hosszúhetényi iskolások segítségével rakták ki az odúkat és az etetőket.

A gyerekek a program során megismerkedhettek az odútípusokkal, a bennük költő madárfajokkal, valamint a téli madáretetés szabályaival.

Szaporcán az Ős-Dráva látogatóközpont területére kémesi első osztályos gyerekek segítségével kerültek ki az odúk.

Mindkét helyszínen azt tervezik, hogy a gyerekek tavasszal visszatérnek, és megnézhetik, milyen madár foglalta el a most kihelyezett odúkat.

A madárodú kihelyezési programban országszerte összesen 3500 odút és 350 etetőt függesztenek ki az állami erdőgazdaságok, a vadászkamara és a nemzeti parkok részvételével.

A program célja, hogy a legkisebbek figyelmét is felhívjuk a minket körülvevő természet értékeire, valamint azok megóvására.

Forrás: Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.