Érkezik az életműsorozat!

2020.02.11.

Vitathatatlan, hogy a vadászatnak, a vadászati kultúrának szerves része a vadászati irodalom, ezért 2020-ban, a világkiállítás apropóján életműsorozat jelenik meg a rendezvény felvezetéseként, amelynek első hat kötetét az idei FeHoVa-n lehet elsőként megvásárolni.

A vadászok éves seregszemléjén az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás standjánál (207/B) egyaránt 2021 forintért lehet majd hozzájutni Kittenberger Kálmán három (Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában, A megváltozott Afrika, A Kilimandzsárótól Nagymarosig), valamint Studinka László szintén három (Örök vadászmezők, Minden nap vadásznap, Egy marék vadászemlék) könyvéhez.

Az ismert Afrika-kutató kötetei nemcsak azért fontosak számunkra, mert a világkiállítás jegyében működő Nimród Vadászújság hasábjain az általa hagyott örökséget igyekszünk lapszámról lapszámra tovább vinni, hanem azért, mert eme könyvek eredeti, első kiadásai már csak antikváriumok és könyvtárak polcain, esetlegesen a hétvégi piacok kínálatában találhatók meg, így pedig kevés fiatalhoz juthat el az a Kittenberger-féle útmutatás, életfelfogás, amelyet oly sokan megismertek a vadászattal való első találkozások alkalmával.

De térjünk is vissza a könyvkiadáshoz, mert ennyivel azonban nem elégszünk meg! Az esztendő során közel harminckötetesre bővül majd az életműsorozat, amelyben a hazai vadászirodalom megkerülhetetlen szerzői szerepelnek. Megjelentetjük például a teljes Széchenyi Zsigmond-életművet (14 kötet) a Csuitól a Szarvasok nyomábanig, de a sorozatban megtalálhatók továbbá Maderspach Viktor, Csathó Kálmán, Cserszilvásy Ákos vagy például gróf Károlyi Lajos művei is. Mindegyik cím, illetve kötet ezer példányban készül el.

Az életműsorozat kiadásának technikai részét a vadászkönyvek piacán már többször bizonyított Dénes Natur Műhely végzi. Dénes Rita, a könyvkiadó ügyvezetője portálunk számára elmondta:

– A sorozattal mind külcsínében, mind tartalmában értéket akarunk teremteni, amelyek kezdő és tapasztalt vadászok, valamint a természet értékei iránt érdeklődő olvasóközönség számára is maradandó élményekkel szolgálnak majd.

A könyveken „bábáskodó” szerkesztők a közkedvelt, az utóbbi évtizedek során már többmilliós példányszámmal „dicsekedhető” Széchenyi- és Kittenberger-kötetek mellé, igen bölcsen, kevésbé „divatos”, ám köz-, valamint elismert szerzőket is csempésztek.

A kötetek megjelenésével kapcsolatban a kiadó a modern, letisztult, már-már minimalista stílusra törekedett, így ilyen formában szakítanak a klasszikus vadászkönyvek külső megjelenésével, ám a technikai paramétereket illetően megalkuvásmentesen döntöttek. Mindegyik könyv 155×215 milliméteres formátumú, könnyített – kiadói nyelven: volumenizált – papírra van nyomva, a borító pedig geltex (ez az anyag garantálja a tartósságot) borítású és keménytáblás. Az eleganciát minden esetben a jelzőszalag teszi teljessé.

Minden cím esetében az adott könyv első kiadásában található fotókat és illusztrációkat vették alapul, azokat pedig a mai kor adta technológiával dolgozták fel. Ezt a fajta hitelességre való törekvést erősíti, hogy két cím esetében olyan ajánlások is bekerültek a könyvekbe, amelyek a korábbi kiadásokból hiányoztak. Így Széchenyi Zsigmond Ünnepnapokjában olvasható a közkedvelt szerző feleségének, Mangi asszonynak szóló bensőséges üzenete, továbbá Studinka László Egy marék vadászemlék című kötetében is helyet kap bátyjának szóló ajánlása.

Természetesen a szervezők a legkisebbekre is gondoltak, így a FeHoVa-n kapható lesz a világkiállítás jegyében megjelenő Vizslaságok című mesekönyv, amelyet az elsőkönyves Honfi Gyöngyi óvodapedagógus írt. A szerző családja több magyar vizslával él együtt, így a mesében is egy szeleburdi vizsla, Bonca történetét ismerhetik meg a gyerekek. Bonca vadász akar lenni. Odáig vezető útját egy kétlábú „óriás”, mindig bölcs mamája, hat testvére, egy ádáz kóbor macska és egy mogorva sólyom segíti vagy éppen akadályozza. Honfi Gyöngyi első meséje humoros szójátékokkal fűszerezve vezeti be a gyerekeket a kutyák világába, és nyújt ízelítőt a vadászat alapjaiból.

Forrás: Egy a Természettel