Az erdők biztosítják az emberiség táplálékát, kielégítik nyersanyag- és energiaigényét

2020. 09. 07.
Az ember a természet erőforrásaiból biztosítja a megélhetését, és ennek érdekében gazdálkodik környezetében és környezetével. A jelenlegi ismereteink szerint az egyetlen újratermelhető nyersanyagforrás a növényzet, így az erdő is, aminek termesztésével az emberiség biztosítja táplálékát, kielégíti nyersanyag- és energiaigényét – mondta Gulyás Andrea Soponyán.

A világkiállítást szervező iroda kiemelt ügyekért felelős igazgatója az emlékerdő-telepítési program tizennegyedik állomásán, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. területén tartott ünnepségen kiemelte: az emberek szükségleteik kielégítése érdekében évszázadok óta használják, gazdálkodnak az erdővel.

Az erdész a jövő nemzedékének alkot – hangsúlyozta Gulyás Andrea, majd hozzáfűzte: ez az önzetlen alkotás adja hivatásuk csodáját.

A kiemelt ügyekért felelős igazgató a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítással kapcsolatban emlékeztetett: a HUNGEXPO vásárcsarnokban 75 ezer négyzetméternyi kiállítási területen számos pavilonnal és önállóan is megálló kiállításokkal várják majd a szakmai és a civil érdeklődőket.

A kiemelt programok között szerepel magyar és külföldi trófeakiállítás, a magyar vizek élővilága, hagyományos vadászati módok, valamint a preparátor Európa bajnokság is – sorolta Gulyás Andrea.

A világkiállítás egyik legfontosabb eleme a központi magyar tárlat lesz. Ez az ezeréves séta úgy vezeti végig a látogatót a Kárpát-medence elmúlt évezredén, hogy közben megismerkedhet az egyes évszázadok kiemelkedő vadászati emlékeivel, módszereivel, a korszakok legendás vadászaival – tájékoztatott a kiemelt ügyekért felelős igazgató.

Az állami erdőgazdaságok egyenként körülbelül egy hektárnyi erdőtelepítéssel állítanak emléket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak, így összesen 22 hektárnyi erdő létesül országszerte.

A tradicionális vadászterületként és erdei kirándulóhelyként egyaránt ismert Soponyai Ökocentrum területén telepített egy hektáros erdő mintegy 8000 darab, főként a VADEX Zrt. soponyai csemetekertjéből származó őshonos kocsányos tölgyből és szürke nyár csemetéből áll.

Forrás: Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.