Az erdők a természet kincsei, így pedig közös örökségünk

2020. 08. 03.
Az erdőket elődeinktől kaptuk, és ezt az örökséget ápolnunk, gondoznunk kell, hogy átadhassuk őket a következő nemzedékeknek – mondta Bors Richárd, a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást szervező iroda szakmai igazgatója Káldon.

A jövő évi rendezvényhez kapcsolódó emlékerdő-telepítési program tizenegyedik állomásán, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. területén tartott ünnepségen Bors Richárd hangsúlyozta: a természet gazdagságának megőrzése az emberiség közös ügye, minden állam felelős a saját területén élő állatok és növények védelméért. Hozzátette: a magyar erdészeti szakemberek jelentős szaktudással gondozzák a rájuk bízott területeket.

Magyarország elkötelezett abban, hogy a szakma értékeit, ambícióit és sikereit is bemutassa a világkiállításon – szögezte le a szakmai igazgató. Emlékeztetett: a rendezvény célja, hogy 20 nap alatt – 2021. szeptember 25. és október 14. között – megmutassa a világnak, hogy Magyarország, illetve az ide érkező országok mit tudnak, mit képesek elmesélni a vadászatról, erdészetről, horgászatról.

A Hungexpo területén helyet kapó központi rendezvény kiállítása közel 70 ezer négyzetméternyi területet ölel majd fel, a magyar tárlat pedig egy ezeréves séta lesz a Kárpát-medence történetében – közölte Bors Richárd, majd hozzáfűzte: az alapgondolat Magyarország vadászati történelmének élményszerű bemutatása.

A szakmai igazgató tájékoztatása szerint a világkiállítás központi rendezvényén bemutatkoznak majd a különféle országok, civil szervezetek, hazai- és nemzetközi szakmai szervezetek is. A kiemelt programok között szerepel majd a magyar és külföldi trófeakiállítás, a hagyományos vadászati módok, a magyar vizek világa, valamint több nemzetközi, egyben szakmai konferencia – mondta Bors Richárd.

Az állami erdőgazdaságok egyenként körülbelül egy hektárnyi erdőtelepítéssel állítanak emléket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak, így összesen 22 hektárnyi erdő létesül országszerte. Az erdőgazdasági szakemberek ezeket az erdőket 23 ezer kilogramm magvetésből és közel 180 ezer facsemetéből alakítják ki.

Az emlékerdő program szervesen illeszkedik a magyar kormány fatelepítési kampányához, amely során az állami erdőgazdaságok 86 településen összesen 550 hektár új erdőt létesítenek.

Forrás: Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.