A világkiállításon megmutatjuk, mit gondolunk a vadászatról és a természetről

2020. 08. 10.
A 2021-es „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás húsz napja során Magyarország és a meghívott országok megmutathatják, hogy mit gondolnak vadászatról, vadgazdálkodásról, erdészetről, horgászatról, természeti értékeikről és azok megóvásáról - hangsúlyozta Gulyás Andrea Szigetváron.

A világkiállítást szervező iroda kiemelt ügyekért felelős igazgatója az emlékerdő-telepítési program tizenkettedik állomásán, a Mecsekerdő Zrt. területén, a Zrínyi vár szomszédságában tartott ünnepségen emlékeztetett: a seregszemle helyszíne a teljes arculatában megújuló Hungexpo vásárközpont lesz, amely 75 ezer négyzetméternyi kiállítási területen, számos pavilonnal és kiállítással várja majd az érdeklődőket.

A rendezvényen bemutatkoznak majd az ideérkező országok, hazai- és nemzetközi szakmai és civil szervezetek is. A kiemelt programok között szerepelnek a hagyományos vadászati módok, a magyar és külföldi trófeakiállítás, a magyar vizek világa, valamint több nemzetközi, egyben szakmai konferencia - sorolta Gulyás Andrea.

A kiemelt ügyekért felelős igazgató elmondta: az erdőkbe fektetett munka és anyagi ráfordítás megtérülése időigényes folyamat. Hozzátette: az erdészeknek nem napról-napra, hanem akár évtizedekre előre kell tervezniük, ebből kifolyólag a szakma gondos odafigyelést, előrelátást és megfelelő szaktudást igényel.

Az állami erdőgazdaságok egyenként körülbelül egy hektárnyi erdőtelepítéssel állítanak emléket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak, így összesen 22 hektárnyi erdő létesül országszerte. Az erdőgazdasági szakemberek ezeket az erdőket 23 ezer kilogramm magvetésből és közel 180 ezer facsemetéből alakítják ki.

A Mecsekerdő Zrt. területén kialakított emlékerdővel az erdőgazdaság célja a megemlékezés mellett Baranya megye természeti, valamint az épített kulturális, történelmi értékek harmóniájának bemutatása is.

Az emlékerdő program szervesen illeszkedik a magyar kormány fatelepítési kampányához, amely során az állami erdőgazdaságok 86 településen összesen 550 hektár új erdőt létesítenek.

Forrás: Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.