Magyarország vadászati nagyhatalom, a magyar vadászat pedig hungarikum

2020. 08. 27.
Magyarország kormánya messzemenően támogat mindent, ami a vadhús és a hal fogyasztásának a növekedését eredményezi - fogalmazott Semjén Zsolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron, az újonnan létesült vadhúsfeldolgozó üzem átadásán.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, biológiai szempontból a vadhús a legtisztább, legértékesebb és legegészségesebb húsféle, ízvilága miatt pedig különlegesnek számít.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, Magyarország vadászati nagyhatalomnak, a magyar vadászat pedig hungarikumnak számít, valamint az osztrákkal, a bajorral, a csehvel és a szlovákkal együtt a világ legmagasabb vadászati kultúrái közé tartozik.

Jelezte, részben ezt a kultúrát, részben pedig a vadgazdálkodási értékeket szeretnék bemutatni a 2021-es „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon. Az eseményen a teljes vadászati és halászati ágazat bemutatására törekednek a szervezők, bemutatkoznak például a lovassportok, a kutyatenyésztők és solymászok, a vad- és halgasztronómia ételei pedig a kisebb településekre is eljutnak - tette hozzá.

A vadásztatás, a falusi turizmus és a vadhúsfeldolgozás, illetve a gasztronómia kapcsolata az ország számára nemzetgazdaságilag is fontos, szélesebb értelemben tehát nagy bevétel kötődik a vadászathoz - közölte a miniszterelnök-helyettes.

A családi vállalkozásban megépített üzem elsősorban a vadászati szezon alapanyagait dolgozza majd fel, az itt előállított friss és fagyasztott vadhús lesz az egyik fő termék. A szezonalitást prémium kategóriás sonkafélékkel, füstölt szalámival, kolbásszal, érlelt marha- és vadhúsokkal, illetve szuvidált (vákuum alatt főzött) termékek gyártásával egyensúlyozzák, a gyár egy másik üzemrészében a tervek szerint lőtt szárnyasvadat és más baromfiféléket dolgoznak fel.

A 70-100 tonnás kapacitású, tíz munkavállalót foglalkoztató vadhúsfeldolgozó a Vidékfejlesztési program 401,5 millió forintos támogatásával, több mint 814 millió forintból épült fel.

 

Forrás: MTI/Egy a Természettel, Fotó: MTI
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.