20 éve megkerülhetetlen természetvédelmi szakember a világkiállítás új nagykövete

2021. 05. 14.
Videós tartalom
Ali Kaka után – aki a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) alelnöke –, újabb ismert szakember kötelezte el magát az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás mellett.

Ezúttal a legnagyobb természetmegőrző szervezet ázsiai régióért felelős irodájának nyugalmazott igazgatója, Aban Marker Kabraji küldött videóüzenetet, amelyben kiemeli: a világkiállítás céljai összhangban vannak az IUCN által az ázsiai régióban végzett természet-fenntarthatósági és természetmegőrzési munkával.

Aban Marker Kabraji az IUCN ázsiai régióért felelős irodáját több mint 20 évig vezette igazgatóként, egyben az IUCN Ázsia-Óceánia Regionális Központjának volt igazgatója (mely 15 országra terjed ki és több mint 70 környezetvédelmi kezdeményezést irányít). Számos más nemzetközi szervezetben is fontos szerepet tölt be: az ENSZ Regionális Fejlesztési Központjának tanácsadói testületében, illetve a TRAFFIC (a veszélyeztetett fajokkal folytatott kereskedelmet ellenőrző nemzetközi hálózat) igazgatóságában. Korábban vezette a Nemzetközi Környezetvédelmi és Fejlesztési Intézet (IIED) külső felülvizsgálatát (2011-2012), tagja a Zöld Gazdaság Koalíció irányító testületének, nemrég nevezték ki a „Zöld Övezet és Út Kezdeményezés és a 2030-as fenntartható fejlődési programmal” kapcsolatos szakpolitikai tanulmány vezetőjének. Szintén tagja a Yale Fenntartható Erdőgazdálkodás Globális Intézete külső tanácsadói testületének, McCluskey kutató ösztöndíjas.

Kabraji asszony a világkiállítás irodával megosztotta, hogy a rendezvény fő céljának a természetmegőrzés bevált gyakorlatainak (best practice) bemutatását tartja. Hangsúlyozta, hogy a természetmegőrzés kiemelt feladatai közé tartoznak például olyan projektek – melyeket ő korábban az IUCN regionális igazgatójaként is koordinált Ázsiában – mint például a gyógyhatású növények vagy a nagy emlősök fenntartható használata, valamint a trófeavadászat. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy a tevékenység eredményeként olyan mértékben megnő a vadon élő állatok értéke a helyi közösségek számára, hogy az a nagyobb populációk védelmébe való befektetéseket idézi elő. Mindez hosszú távon elősegíti a falvakban élő közösségek fejlődését és csökkenti a szegénységet.

Forrás: Egy a Természettel
További hírek
AEWA MOP8 Budapesten
AEWA MOP8 Budapesten

Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre 2022. szeptember 26. és 30. között az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozója (MOP8).

2022. 09. 21.